A Galambszigetet nem a természet, hanem az ember alkotta. A kotrás eredményeként jött létre, nevezték Szúnyog, Majomszigetnek is. Mai nevét a rajta található galambdúcokról kapta.
Már 1897 februárjában néhány ember azon fáradozott, hogy itt kikötő épüljön. Álmuk valóra vált. 1905-ben megépült a kikötő, amelyet többször bővítettek. A kikötő a vízi sport országos- és világbajnokságainak ad otthont. A volt Casino, a Balaton Klub 1905-től áll itt, a Csigaház szomszédságában. Kvassay Jenő emlékművét 1929-ben avatták fel
Egy balatoni városnak nem lehet szebb kapuja, mint egy kikötő, ahova a víz felől érkezhet a látogató. A számtalan szebbnél szebb hajó és vitorlás mellett látható a védettséget élvező ipari műemlék, az ország első, egyetlen többtámaszú, vasbeton szerkezetű gyaloghídja. Európa hírű kikötőnk közepén álló szigetünk kis élő ékszerdoboz, városunk több rendezvényének színhelye. A szigetre Bakó Béla Korpuszát 2003-ban állították fel.
Fekete bodza (Sambucus nigra) A virágzata széles, sátorozó, lapos bogernyő. A bogyó fekete-ibolya, vérvörös nedvű. A levélkék hosszúkásak, vagy széles-tojásdadok.
Törékeny fűz (Salix fragilis) vagy csörege A levél alsó felében szélesebb, ágai törékenyek.
Fehér fűz (Salix alba) [3] A levele fényes, selymes szőrű, keskeny vagy szálas-lándzsás, ritkán lekopaszodó, ágai barnák vagy sárgásbarnák.
További javasolt megfigyelés: